Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója egyetért Schmidt Máriával: véget kell vetni a tudományfinanszírozás egészségtelen gyakorlatának a jelenkor-történeti kutatás terén. Még nem késő, a 2009-es költségvetésben erre módot lehet találni – írja szerkesztőségünkhöz intézett levelében. A levelet az alábbiakban közöljük, és csatoljuk a Hiller Istvánhoz a mai nappal küldött levelét.
Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülése és bukása, 2004 és 2009 között a szociálliberális kormányzó erők többször is kísérletet tettek a pártállami diktatúra és a demokrácia közötti cezúra elmaszatolására. Úgy vélték, hogy a „mindent a népért, semmit a nép által” gyakorlata összeegyeztethető a demokratikus működéssel. Asszisztáltak ahhoz, hogy Gyurcsány egy meg nem értett alanyi költő elhivatottságával jelentsen be újabb és újabb programokat, reformokat, ötleteket és azután kezét széttárva sajnálkozzon: a „nép” nem képes felzárkózni az ő szintjéhez.
A jelenlegi világválság többek között rávilágít Nyugat-Európa strukturális bajaira is: a mesterségesen felduzzasztott, hitelből finanszírozott fogyasztás visszaesését nincs mivel pótolni, az öreg kontinens lakói túlságosan is elkényelmesedtek, a munka nem igazán lelkesíti őket, az iskolákból kikerült fiatalok képzetlenek, megfigyelhető az értékek elbizonytalanodása - ezek persze általánosítások, de a fő trendek kiolvashatók belőlük.
A fasizmus és a kommunizmus dicstelen korszakai után kiment a divatból az „ideologizálás”, ám a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték, a szellemi produktumok, az ideák, eszmék, kulturális értékek is relativizálódtak. A poltika és a gazdaság összeomlása logikus következménye ennek a folyamatnak. A közgazdászok magabiztosan ugyan, de a sötétben tapogatóznak.
